2018. SZEPTEMBER 29., SZOMBAT
A Zrínyi várban rendezte meg a Dél-Zselic Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola a Magyar Honvédség közreműködésével a „Múltunk nyomában: Zrínyi és Tinódi emlékezete" című versenyt pénteken. A vetélkedő ötlete Torma Brigitta tanárnőtől származik, a Zrínyi Napok kapcsán már harmadik éve várták a gyerekeket a megmérettetésre. Többek között Mozsgóról, Szentlászlóról és Somogyapátiból is érkeztek csoportok Szigetvárra.
A felső tagozatosoknak és gimnazistáknak huszonnégy állomáson kellett részt venniük, ebből nyolcnál a honvédséggel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk.
A legizgalmasabb állomásoknál mocsárjárás, fegyverösszeszerelés és török fűszerfelismerés is a teljesítendő feladatok között szerepelt a gyerekek örömére. A verseny különdíjasa Jakab Kristóf lett, a legjobb lövő címet vehette át.
A program a jövőben is folytatódik, legközelebb májusban rendezik majd meg. T. V.